Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zsolti herceg a városban

 
Verőfényes napsütéses reggelre ébredt Zsolti herceg és Pajkos. A parkban már sokan jártak; az emberek munkába siettek, a gyerekek iskolába. Zsoltiékat jótékonyan elrejtették a fák és a bokrok. Egy öreg bácsika botorkált az úton bottal segítette a járását. Észrevette, hogy a bokrok között valami mocorog. Odadöcögött, hogy megnézze mi az. Tátva maradt a szája, amikor a herceget és a táltost meglátta.
-         Adjon Isten öregapám – szólította meg Zsolti illendően.
Az öreg, amikor magához tért ámulatából így szólt Zsoltihoz:
-         Te kölyök, honnan loptad ezt a szép lovat?
Erre a feltételezésre Pajkos válaszolt:
-         Vigyázz mit beszélsz öregember, Nevesincs Sziget leendő uralkodója előtt állsz.
Az öreg bácsi kihátrált a bokrok közül a csodálkozás szavát szegte.
Csak magában motyogott:
-         Biztosan megbolondultam, mégiscsak be kellett volna vennem az orvosságot, akkor nem lennének látomásaim.
Zsolti szomorúan csóválta a fejét:
-         Vajon mivel bántottam meg ezt az öregapót, pedig illendően köszöntöttem.
Pajkos vigasztalni próbálta:
-         Ne búsulj kisgazdám, Te mindent megtettél, azaz öregember biztos bolond volt.
Felszedelődzködtek, Zsolti Pajkos hátára pattant, és felszálltak. Hamarosan találtak egy másik parkot, ahol látszólag senki sem járt. Egy hatalmas épület mellett helyezkedett el. Itt ereszkedtek le, Zsolti leült az egyik padra és elővette a tarisznyáját, Pajkos pedig a bokrok mögötti fűből legelészett.
Nem messze volt egy másik pad, egyszer csak sírás ütötte meg Zsolti fülét ebből az irányból. Egy kislány kucorgott a padon.
-         Miért sírsz? - állt meg a kislány előtt.
-         Te meg ki vagy? – hüppögött a kislány.
-         Zsolti herceg vagyok, és Nevesincs Szigetről érkeztem hozzátok látogatóba – válaszolt illendően.
-         Most mit hülyéskedsz? Nincs is farsang. Miért van rajtad ilyen ruha? És hányadikos vagy? – törölte le a könnyeit a kislány.
-         Ne haragudj, de nem nagyon értem miről beszélsz. Mi az a farsang? És mi az, hogy hányadikos vagyok? – ült mellé Zsolti – kérsz pogácsát? Finom, a mamám sütötte.
A kislány kivett egy pogácsát és majszolni kezdte.
 
-         Ebbe a suliba jársz? Vagy tudom már, biztos a művészetibe, és ez jelmez rajtad – vonta le hangosan a következtetést a lány, miközben egy újabb pogácsával kötött életre szóló barátságot.
Pajkos kidugta fejét a bokrok mögül:
-         Kivel beszélgetsz? – kérdezte kisgazdájától.
A kislány nagyon megijedt felugrott a padról, és el akart szaladni.
 
-         Ne menj el – kiabált utána Zsolti – nem akarunk bántani.
A kislányban győzött a kíváncsiság:
 
-         De, hát kik vagytok ti? – kérdezte
-         Én már bemutatkoztam. Ő pedig – bökött a táltosra – Pajkos, a táltos paripám, ő röpített ide Nevesincs szigetről. De a te nevedet még nem tudjuk.
-         Erika vagyok – mutatkozott be félénken – De tényleg nem viccelsz? És a lovad tényleg beszél?
-         Meg repülni is tudok – bújt elő egészen Pajkos – és ne félj, nem bántalak. Segíthetnél nekünk eligazodni itt a városban.
-         Lássuk csak, hogy tudnék nektek segíteni? – derült fel Erika arca.
-         Megmutathatnád nekünk a várost – javasolta Zsolti
-         Jó, de elég nagy feltűnést keltenétek, először is neked – fordult Zsoltihoz – szereznünk kell valami normális ruhát. Ebben nem jöhetsz. A lovat pedig nem vihetjük.
-         Nem értem mi bajod van a ruhámmal, ez a legszebb ruha Nevesincs szigeten, az udvari takácsok külön nekem készítették.
-         Én már értem miről beszél – vágott közbe Pajkos – és igaza van. Át kell öltöznöd én pedig veletek tudok menni, csak tapsolj hármat.
-         De nem akarom, hogy aranyalma legyen belőled – ellenkezett Zsolti
-         Dehogynem, így magaddal vihetsz a tarisznyádban. Csak még azt nem tudom, honnan szerzünk neked ruhát.
-         Azt majd én tudom – szólalt meg Erika – elmegyünk hozzánk, a bátyám ruháiból kölcsönveszünk. Az méretben biztos jó lesz rád.
-         Jó, de azt még áruld el, miért sírtál, és mi ez a hatalmas épület – érdeklődött Zsolti.
Ebben a pillanatban megszólalt egy éles csengő. Zsolti a fülére szorította a tenyerét annyira bántotta a zaj.
Erika megfogta a kezét és húzni kezdte a park kijárata felé.
-         Gyere, siessünk, mindjárt idejönnek. Tűnjünk el.
-         De, hát kik jönnek, és mi ez a szörnyű zaj?
-         Majd útközben elmesélem.
Már hallatszott is a lárma, és az épület ontani kezdte a gyerekeket.
 
-         Juj, de sokan vannak – szeppent meg Zsolti - Pajkos nincs valami ötleted?
-         Dehogy nincs. Pattanjatok a hátamra. Itt csak a gyorsaság segít.
Így aztán Erikával és Zsoltival a hátán, máris a felhők között rúgtatott.
Szerencsésen megmenekültek a kíváncsi tekintetek elöl, és leszálltak egy elhagyott telken.
Erikának nagyon tetszett a repülés a táltos hátán, és csak egy kicsit félt.
Behúzódtak egy bokorba, hogy megbeszéljék a haditervet.
 
-         Innen nem messze lakunk – kezdte Erika – ilyenkor nincs otthon senki, úgyhogy nyugodtan átöltözhetsz.
-         Jó – egyezett bele Zsolti – akkor eltüntetem Pajkost.
-         Nem fog fájni neki? – kérdezte a lány.
-         Dehogy, sőt egész kellemes – mosolygott Pajkos.

Zsolti hármat tapsolt és máris egy aranyalma lapult a fűben Pajkos helyén. Gondosan a tarisznyába tette az aranyalmát és elindultak. Útközben Zsolti mindent megcsodált, a magas házakat, a rengeteg autót, a villamost, a trolibuszt. Nem akart kérdezősködni, mert így is kapott az emberektől néhány kíváncsi és rosszalló pillantást, az öltözéke miatt, nem akarta a feltűnést még kíváncsiskodással is tetézni. Előbb-utóbb úgyis kifaggatja majd vendéglátójukat a „guruló dobozokról”, a „csilingelő vaskerekűről” és arról a furcsa valamiről, ami egy drótról csüng alá, és nesztelenül suhan az utakon. Arról is megkérdezi majd, hogy az a sok ház, miért ér az égig.

Az egyikbe bementek.

 -         Megérkeztünk – nyomkodott Erika pár gombot a ház falán, mire az ajtó berregni kezdett.
Zsolti ijedten ugrott hátra.
 
-         Ez meg mi? – kérdezte
 
Erika megnyomta az ajtót, mire az kinyílt.
 
-         Elektromos zár, tudod, hogy ne mehessen be, aki nem itt lakik. Nevesincsen nincs ilyen?
-         Nincs, nálunk bárki bemehet, akármelyik házba, hiszen mindenki ismeri a másikat. Igaz nincsenek ilyen hatalmas házak. A legnagyobb az egész szigeten a Palota, de abból is három, vagy négy férne el egy ilyen monstrumban.
Megálltak a lift előtt. Erika már megint egy gombot nyomott meg, mire a lift nyikorogva elindult lefelé.
-         no, hogy tetszik nálunk? – kérdezte a megilletődött herceget.
-         Nem is tudom. Nekem kicsit hangos.
Megérkezett a lift. Erika kinyitotta az ajtót és előre akarta engedni Zsoltit.
-         Szállj be – biztatta kedvesen.
-         Ez mi? – bizalmatlankodott Zsolti.
-         Lift. Ezzel megyünk a kilencedik emeletre, mert hogy ott lakunk.
Zsolti dobogó szívvel szállt be a liftbe.
-         De, ugye ez nem egy tömlöc? – kérdezte.
-         Ugyan honnan veszed? – nevetett Erika.
-         Hát, úgy néz ki – feszengett Zsolti
Újból gombokat nyomogatott a kislány, a lift pedig elindult fölfelé.
Zsoltinak minden bátorságát össze kellett szednie, hogy félelmét palástolja, és nyugton maradjon. Kiszálltak, és Erika egy barna ajtóhoz vezette. Kinyitotta a zárakat és betessékelte a lakásba. Megmutatta a szülei, majd a bátyja szobáját. Az utolsó ajtó előtt pedig így szólt:
-         Ez, az én szobám.
A herceg nagyon csodálkozott:
- A többi szobát nem mutatod meg? – kérdezte
- Nincs több szobánk, csak ez a három.
- De, hát ez a hatalmas ház, hogy lehet belül ilyen kicsi? – értetlenkedett a herceg.
- Nem kicsi, még egy csomó ilyen lakás van benne, minden emeleten hat, összesen hatvan.
- És azokat nem nézzük meg?
- Már hogy néznénk, az nem a miénk.
- Hát elég furcsa a ti világotok.
- Majd látsz még furcsább dolgokat is – válaszolt Erika, és elővett Zsoltinak egy nadrágot és egy pólót.
- Ezeket vedd fel, addig én készítek egy kis kaját.
Zsolti átöltözött, most már teljesen úgy nézett ki, mint akármelyik városlakó.
Erika néhány szendviccsel és üdítővel tért vissza. Falatozás közben Zsolti kérdezgetni kezdett a „guruló dobozokról”.
Erika eleinte nem értette miről beszél. Aztán támadt egy ötlete, bekapcsolta a számítógépet és egy oktató program segítségével képeket varázsolt a képernyőre.
-         Ez az – kiáltott fel Zsolti, amikor az autó képét megpillantotta.
-         Ja? Az autók? Hát az nagyon sok embernek van, arra szolgál, hogy egyik helyről eljussanak a másikra.
-         De hát miért nem használnak lovakat? – érdeklődött a herceg.
-         Hát tudod, annyi ló, amennyi kiválthatná az autót szerintem az egész világon sincs, ráadásul a lovak lassúak, az autóhoz képest.
-         És az, az mi? – mutatott egy újabb képre, ami feltűnt a monitoron.
-         Ez, a troli. Jobb, mint az autó, mert egyszerre sokan utazhatnak rajta és ez is gyors.
-         És nem féltek, hogy leesik arról a kötélről?
-         Már, miért esne le? Ott vannak a kerekei, azok megtámasztják. A drót csak azért kell, hogy ellássa árammal, ugyanis az hajtja.
-         És ez a sárga vaskerekű? – mutatott az újabb felbukkanó épre.
-         Ez, a villamos, ugyanúgy árammal megy, mint a troli és nagyon sok embert el tud szállítani.
-         És mondd csak, hova megy ez a rengeteg ember? És miért kell nekik úgy sietni?
-         Hát tudod az emberek, mindig rohannak, az idő pénz, ezért kell sietni. Hogy hová? Kinek hova, van, aki munkába rohan, vagy a gyerekért az óvodába, van, aki suliba siet, van, aki meg csak megszokásból. Legjobban az öregek sietnek. Megfigyeltem, hogy, aki nyugdíjas az rohan a legjobban, egyáltalán nem érnek rá. Sietnek élni.
-         Hát ez elég elszomorító. Most már csak azt mondd meg, mi az a Suli?
-         A suli? Csak nem azt akarod mondani, hogy Nevesincsen nincs iskola, mert azonnal odaköltözöm.
-         Pedig nincs.
-         Jó hely lehet. A suli az a hely, ahová a gyerekeknek járni kell, tanulni, hogy felnőtt korukra mindent tudjanak, amire szükségük lehet.
-         Ja? Tanulni nálunk is kell, a tudósok tanítják meg amire Nevesincsbelieknek szüksége lehet. Tőlük kaptam a feladatot, hogy lássak világot.
-         No akkor jó helyre jöttél. Itt többet is láthatsz, mint amit szeretnél. De ma már késő van, úgyhogy majd holnap megmutatom, amire kíváncsi vagy.
 
Azt, hogy milyen megpróbáltatások vártak Zsoltira a következő napon és hazatért-e Majd legközelebb mesélem el.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kate - Mese...

Fog kicsim:) kész van a vége is, csak be kell gépelni:). Lehet már ma:) jön a folytatás:)
puszi

Kata - mesét még

Most folytatódjon!!!!!! Nagyon ügyes vagy!