Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ordító fájdalom

 
 
Még sír a szívem
A szemem most nem
Már tíz éve lesz
Itt hagytál engem
 
El nem sírt könnyek
Lelkemre nőnek
Ordítva jönnek
Fájó emlékek
 
Tíz éve már nem mondhatom neked
Édesanyám mennyire szeretlek
Csöndes temetőben fenyvek alatt
Egy kis sírhant örökre eltakar.
 
A titkot Te már biztosan tudod
Talán találkozunk, ha átjutok
Te vársz engem majd a túlsó parton
Te segítesz át a buktatókon.
 
Vagy majd egyszer, itt a Földön
Másik testbe bújva talán közlöm
Én vagyok, ismersz? Emlékszel-e rám?
Mily jó újra együtt lenni. Anyám!
 
2003.
 

A mappában található képek előnézete Anyák

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kate - Ordító fájdalom

Nagy a te igazságod Gyurkám! És szép képekkel jeleníted meg, valóban így van, ahogy írod. Semmi, de semmi nem pótolja az édesanya által nyújtott biztonságot. Örök hegg a lelkeken...

Kabóca - Ordító fájdalom

Az Édesanyánk hiányát kiheverni egy élet nem elég. Akire mindig számíthattunk, botladozásainkban is fenntartás nélkül szeretett, Ő volt a biztos rév, ahová a viharos tengerről hazaérkezve kiköthettük megtépázott hajónkat. Semmi, de semmi nem pótolja.