Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rém...(6)

 
A férfi már nagyon éhes volt. Egy darabig a fák takarásában követte Ferit, amíg meggyőződött róla, hogy a magasles felé vette az irányt és egy hamar nem tér vissza, aztán visszament a vadászlakhoz. Három napja egyetlen fészket sem talált és a vadászszerencse is elkerülte, csapdái üresek maradtak. Az a kevés gyümölcs és a forrásvíz pedig nem bizonyult elegendőnek. Benyitott a vadászlak udvarára. Morzsa már ismerte, így nem ugatta meg, mindig adott a kis kutyának pár falatot, így a kis vizsla azt gondolta, ő is a házhoz tartozik. Éppen nekilátott volna a maradék őzpörköltnek, amikor lépteket hallott. Kilesett a konyhaablak függönye mögül. Feri tért vissza.
- Úristen – gondolta csak nem vett észre mégis?
Szíve torkában dobogott, szeme ide-odaugrált keresve a lehetőséget, hová bújjon. A konyha egy része el volt függönyözve Feri ott tartotta a tartalék élelmiszert. Liszt, cukor, olaj álltak a kis stelázsin, mivel a kamrát elfoglalta a két nagy fagyasztószekrény. Egy pillanat alatt döntenie kellett, beugrott a függöny mögé. Feri belépett a konyába az asztalra dobta a puskáját.
-         A fene egye meg ezt a bakancsot – dohogott – nem feltörte megint a lábam?
A fickó kissé megnyugodott a függöny mögött.
- Szóval ezért tért vissza – gondolta – tehát nem látott meg.
Azért óvatosan kilesett a függöny mögül. Feri a lábát vizsgálta, amit rendesen elintézett a surranó.
Hirtelen felkapta a fejét és egyenesen a pasas szemébe nézett, pedig alig látszott belőle valami.
-         Maga meg kicsoda? – kiáltott fel meglepetten.
A férfi a másodperc tört része alatt döntött. Kiugrott a függöny mögül és felkapta a puskát.
- Nono jóember, higgadjon le! – ejtette ki kezéből Feri a bakancsot.
- Fel a kezekkel! – kiáltott rá a férfi.
- Maga valami csavargó?!
- Ne pofázz. A magad dolgával törődj és emeld fel a mancsodat, de gyorsan!
- Mit akar tőlem? – engedelmeskedett Feri, hiszen tisztába volt vele, milyen sebeket képes okozni a vadászfegyver és nem akarta megtapasztalni.
- Vedd fel a cipőd. Elmegyünk kicsit sétálni! – mordult rá a pasas.
Feri kénytelen kelletlen engedelmeskedett. Tudta, ha ellenkezik, csak súlyosbítja, amúgy sem rózsás helyzetét.
Elindult az ajtó felé, a fickó néha bordái közé nyomta a vadászfegyver csövét, csak úgy emlékeztetőül. Ferit páni félelem fogta el. – Még a végén kinyír ez a barom – gondolta. Erősen törte fejét, hogyan szabadulhatna a kutyaszorítóból.
 
Zita az ötödik lapot írta tele. A két főszereplő szívét már lángra lobbantotta Ámor nyila és éppen egy tengerparti párbeszéden finomított, amikor megint zajt hallott kintről. Valaki megkaparta az ajtót.
-         Te jó Isten, mi az már megint? – gondolta.
Amikor kinyitotta az ajtót egy tündéri kismacskát látott a lábtörlőn csücsülni. Koromfekete volt. Az ajtónyitásra hátra ugrott és biztonságos távolból szemlélte a lányt.
-         Szia Cica! – guggolt le hozzá Zita – gyere ide – nyújtotta felé a kezét.
A cica bizonytalankodva hátrált és felpúposította a hátát.
- Ciciciciccc. – próbálkozott tovább a lány – De szép vagy. Hol jársz erre? Elcsavarogtál? – duruzsolt neki halkan.
A kiscica az orrát nyújtogatta felé, érzékeny bajuszkájával próbálta felmérni mire számíthat a lánytól. Zita már majdnem elkapta, de a cica kisurrant a keze közül és biztos távolból mérgesen rányávogott. Majd szorgalmasan nyalogatni kezdte bundáját, ahol a lány hozzáért.
- Ó, a kis kényes cicahölgy – fintorgott rá Zita – na várj csak mindjárt megnyerem én a bizalmadat. – azzal a konyhából kis tálka tejet hozott a hívatlan vendég számára – na gyere, biztos megéheztél és a lábtörlő mellé helyezte a tálkát.
A cica fenntartásokkal közelített, majd belenyújtotta rózsaszínű nyelvecskéjét a tejbe. Gyorsan lefetyelni kezdte, míg lefoglalta magát Zita cirógatta a hátát formás kis fejét. A kis jószág hálás dorombolásba kezdett. – Na látod, - mondta Zita – miért ne lehetnénk barátok, hiszen ezért jöttél, nem?
 
Eközben Feri és a csavargó kiértek az udvarra. Morzsa farkcsóválva szaladt feléjük. Értetlenül pillantott egyikről a másikra. A vadász agyán átvillant, hogy rá kellene uszítani a pasasra a kutyát, viszont azt is tudta, a kis kutya még nem alkalmas a feladatra, hiszen nem rég kezdte el kiképezni vadászkutyává. Azért tett egy próbát. – Morzsa kapd el! – kiáltott a vizsla kölyökre.
-         Meg ne próbáld! – sziszegte a férfi és nagyot taszított rajta a puskával. – Tőled függ, meddig élsz!
-         Helyedre! – kiáltott a kiskutyára.
Szegény Morzsa a durva hangra behúzta a farkát és bebújt a kutyaházba.
-         Látod – mondta a férfi Ferinek – rám jobban hallgat a kutyád, mint rád.
-         Tudod, barátok vagyunk! – taszított rajta egy újabbat a fegyvercsövével.
-         Szóval maga az, aki időnként megfoszt némi feleslegesnek vélt ennivalómtól, ezért ismeri a kutya! – sziszegte Feri.
-         Tartsd a szád, és indulj, azon az ösvényen – mutatta a fegyvercsövével az utat.
Feri nem ellenkezett a férfival, hiszen jelentős előnye volt vele szemben, nála volt a puska. Hamarosan elértek egy tisztásra. A pasas intett Ferinek, üljön le az egyik kőre, míg őmaga a másikra telepedett. Arra ügyelt, hogy a fegyvercsöve mindig a vadász mellének legyen szegezve.
-         Mit akar csinálni? – kérdezte Feri rezignáltan.
-         Mivel láttál, nincs más választásom, minthogy megöljelek – válaszolta a csavargó – mielőtt még csicsereghetnél rólam.
-         Maga bujkál? – kérdezte reménytelenül a vadász.
-         Ugyan semmi közöd hozzá, de már úgysem lesz kinek elmondanod, hát ne menj tudatlanul a halálba. Igen bujkálok. Egy kicsit forró lett a lábam alatt a talaj. Keresnek a zsaruk. Ennyi elég?
-         Mit követett el? – kérdezte Feri csak, hogy húzza az időt, hátha kínálkozik valami lehetőség a menekülésre.
A férfi hirtelen felugrott, hadonászni kezdett a puskával és ordítozott.
- Én nem csináltam semmit, megértetted? – üvöltötte a rémül Feri felé – Csak rám akarják kenni az egészet! Pedig nem én voltam. Mindegyik kiscsaj magának köszönheti, és csak azt kapták, amit megérdemeltek. Én nem öltem meg senkit, senki! Érted?
A puskatussal szájon vágta Ferit, aki lehengeredett a kőről, összegömbölyödött és igyekezett karjával a fejét védeni. A fickó teljes erőből rávágott a karjára, ami azonnal eltört. Feri felordított a fájdalomtól.
- Eltörte a karom!
- Ne félj, nem fog sokáig fájni. Úgyis mindjárt meghalsz – változott vissza a pasas egy pillanat alatt dühöngő őrültből, hideg számító gyilkossá.
Feri a fájdalomtól és a félelemtől félájultan próbált visszaemlékezni milyen híreket hallott az elmúlt időszakban, kit keres a rendőrség, ki ez a pasas? Mint a villám vágott belé a felismerés: „Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a 30 és 40 év közötti férfit, aki feltehetően Korompa község közelében magányos fiatal lányokat támadott meg. Megerőszakolta az áldozatokat, majd megölte őket. Eddig hét holtestet találtak, a közeli erdőben, de a kutatás még folyik. A fiatal lányok nem mernek egyedül közlekedni, tartanak a Rém néven elhíresült férfi támadásától.” Ennek a hírnek kb. 3 hónapja. Ez lenne az a pasas? – Úristen Zita. – zuhant az ájulás jótékony homályába.
A férfi rugdosni kezdte: - Mi van, máris kimúltál? Még le sem lőttelek, te puhány – ordítozott az eszméletlen vadásszal – engem nem csapsz be – megérintette a pulzusát, gyengén, de vert.
- Szóval át akartál vágni. Na mindjárt magadhoz térítelek. Azt akarom, hogy könyörögj az életedért! – közben kulacsából vizet csorgatott Feri arcába, aki a fulladásos halál elől mégis eszméletre tért.
A fickó talpra rángatta a sebesült vadászt.
- Na lódulj, eleget csevegtünk.
Feri botladozva indult meg a fák közt, kis idő múlva a Rém megállította.
-         És most megöllek! – közölte vele…
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.