Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Rém...(7)

 
Zita addig udvarolt a cicának, amíg az méltóztatott befáradni a házikóba. Körülnézett, mindent megvizsgált, megszagolgatta az íróasztalon a lapokat is, sőt végig is gyalogolt rajtuk, majd helyet foglalt az eddig elkészült fejezetek tetején. Onnan figyelte a lányt, amint sebesen nekilát az írásnak. Zita gyorsan haladt a történet kibontakozott és közben besötétedett.
-         Na mára elég lesz. – közölte a cicával, aki összegömbölyödve aludt a papírlapok tetején.
-         Nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon megéheztem.
Elindult a konyha felé, hogy szendvicseket készítsen. A cica baktatott a nyomában a lábához dörgölőzött és szünet nélkül dorombolt. Egy kis szalámit tépkedett neki össze és a kis tálkában elétette.
 
A lövés eldördült és Feri összeesett. A férfi megfordította és elégedetten bólintott.
- Na te se fogod már jártatni a szádat.
A lőtt sebből erősen patakzott a vér, a törött alkar kicsavarodva lifegett, csak a bőr tartotta. Feri szeme felakadt és meredten bámult a halálba.
- Na, most lássuk a kicsikét – hagyta sorsára a férfi és elindult a Perec-lak felé.
 
-         Tudod cica, azt hittem visszajön a stüszi vadász. Olyan kedvesen ígérte. Igaz, hogy úgy terveztem, egyedül leszek, az íráshoz néha kell egy kis magány, de azért jól esett volna, ha betartja a szavát. Nem olyannak látszott, mint aki átvágja az embert.
A cica minden szavát figyelte. Időnként belenyávintott a monológba, mintha véleményét közölte volna a lánnyal.
- Na aludjunk cica, holnap is nap van.
Azzal elfészkelődött a kényelmes ágyban a cica pedig a takaró tetején és mély álomba merültek.
 
Zita az éjszaka közepén valami megérzéstől vezérelve arra ébredt, hogy valaki áll az ágya mellett és nézi. Felriadt a sötétben és az éjjeli lámpa kapcsolója után tapogatózott, amikor valami vasmarok kapta el a csuklóját és megszorította. A lány felsikoltott. A cica ijedten kandikált ki az ágy alól, de csak lábakat látott, durva idegen férficsizmákat és a szaguk is kellemetlen volt.
-         Ne sikoltozz, úgysem hallja senki! – reccsent rá a férfi – Ha jó kislány leszel, és azt teszed, amit mondok még élvezni is fogod a halálod előtti pillanatokat. – azzal kirángatta az ágyból a félelemtől félholt lányt.
A nappaliban egy székre lökte. A fegyvert biztos távolságba helyezte, és maga felé fordította a lány lehajtott fejét.
- Tényleg szép vagy! – sziszegte az arcába – délután messziről már láttalak. Már akkor úgy gondoltam, majd elszórakozok veled egy kicsit. De így közelről még szebb vagy, sőt eddig a legszebb!
Zita lázasan gondolkodott, azonnal felismerte a férfi szemében az őrület lángjait és tudta össze kell szednie magát, csak úgy menekülhet meg. Először is le kell győznie a félelmét, és meg kell próbálnia időt nyerni. - Hiszen ez egy beteg ember. – gondolta.
-         Mindent megteszek, csak ne bántson – nyögte.
Azonban a félelem kezdte átadni a helyét az elszántságnak.
-         Helyes! Okos kislány vagy. – dicsérte meg a férfi – Na vetkőzz, hadd lássam a tested is, vagy segítsek?
-         Nem köszönöm – állt fel óvatosan a lány és kezdte magán kigombolni a pongyolát.
Közben agya szinte veszetten kereste a kiutat.
 
Morzsa végül mégiscsak úgy döntött elindul a gazdi keresésére, hiszen még nem fordult elő, hogy ilyen nagyon sokáig ne térjen haza. Orrocskáját a földhöz nyomta, és szimatolva elindult az ösvényen. Hamar a tisztáshoz ért. – Itt volt a gazdi, ezen a kövön ült – gondolta a kiskutya, majd megérezte a vér szagát. Nem tudta mi történhetett a gazdival, csak azt érezte, hogy valami rossz. Tovább baktatott. A nyomok, mint kötélre kötözött kolbász csalogatták. Végül megtalálta a földön fekvő vadászt. Nyüszítve szagolgatta és nyalogatta az arcát.
 
Zita már majdnem a gombok végére ért, mellei már fedetlenül meredtek előre a nyitott pongyolából. A férfi elragadtatva bámulta az előbukkanó fehér halmokat és a hegyes rózsaszínű bimbókat.
-         De jó lenne beleharapni, hogy kiserkedjen belőle a vér. – gondolta a férfi és szája sarkából kicsordult a nyál.
A lány undorodva figyelte, de a férfi kicsorduló nyála remek ötletet adott neki. Egy hirtelen mozdulattal összerántotta magán a pongyolát.
A férfi dühösen felhördült.
- Mit képzelsz ribanc? – üvöltött Zitára.
- Várj egy kicsit, kérlek – borult le a férfi elé.
Ez a megalázkodás kezdett tetszeni a pasasnak, de igyekezett ezt palástolni.
-         Én mondom meg mit csinálsz, nem te, és én azt mondtam vetkőzz! – utasította a fickó.
-         Én nem is akarom megmondani mi legyen – hízelgett a lány – csak arra gondoltam nem éheztél-e meg, mert én nagyon és tele hassal jobban élveznéd a szexet. – kezdte cirógatni a férfi combját. – Minden úgy lesz, ahogy akarod, csak előbb együnk valamit. Van finom sült csirke a hűtőben, vagy készíthetek szendvicseket. – vetett könyörgő pillantásokat a férfira.
A fickó gyomra görcsbe rándult az ételek említésére, éhségének hallható jelét is adta, mert hatalmasat kordult.
- Na látod – nyugtázta a jelet Zita – simogatni kezdte a férfi hasát.
- Nem bánom, hol a kaja. – enyhült meg a pasas.
- A konyhában – ugrott talpra a lány.
- Ne olyan hevesen kicsikém – ragadta meg a férfi a lány kezét – nem szeretném, ha valamivel próbálkoznál. És elindultak a konyha felé…
 
Feri agyába lassan kúszott vissza az értelem. Első gondolata ez volt: - Mi ez a nedvesség az arcomon? Ahogy kinyitotta szemét Morzsát pillantotta meg a holdvilágnál. A kis eb nyüsszögve nyalogatta az arcát. Ahogy észrevette, hogy magához tért vidáman csaholni kezdett. Ferinek iszonyúan fájt a feje és nehezére esett az emlékezés. Megpróbált megmozdulni, de elviselhetetlen fájdalom hasított a vállába. Lepillantott: - Ez a barom lelőtt – villant agyába – Úristen, de fáj – sírt fel. Óvatosan addig fészkelődött, amíg ülőhelyzetbe tornázta magát. Hátát neki döntötte a fának. – Be kellene valahogy kötözni, mielőtt elvérzek. Ép kezével kitapogatta a zsebkendőjét. Addig ügyeskedett, amíg valahogy elszorította a vérző sebet. Lassan visszatértek a képek. Már emlékezett mi történt. – Úristen mit csináljak? – villant agyába a gondolat – Figyelmeztetni kéne a lányt. Valahogy talpra állt. Rettenetesen szédült. A fatövét vastag, fekete alvadt vér réteg borította. – Te jó ég, ennyi vért vesztettem? – gondolta. Haza kell jutnom és segítséget kérnem. Valami keményet érzett a zsebében. – A mobilom – örült meg, amint rájött mi az. Elővette a készüléket…
 
Zita szépen feltálalta a csirkét és szendvicseket is készített. – Megvacsoráztatom a gyilkosomat – gondolta, de szinte azonnal elhessegette a gondolatot. Nem engedhette meg azt a luxust, hogy a félelem bármilyen formában eluralkodjék rajta. A férfi minden mozdulatát puskacsővel kísérte. A lány tovább szőtte a megmenekülés terveit. Kedvesen rámosolygott a férfira.
-         Nem tennéd le az a puskát? Még véletlenül elsül.
-         Ilyen átlátszó trükkel jössz? Azt hiszed beveszem? Ne pepecselj, hanem csináld azt a kaját! – mordult rá a fickó.
-         Még a nevedet sem tudom – csevegett tovább a lány, miközben vajazta a kenyereket – Hogy szólítsalak?
-         Ne is akard tudni! Nem lesz hosszú az ismeretségünk.
-         Gondoltam akarsz egy kicsit beszélgetni. Elég magányos lehetsz. – próbálkozott újra Zita.
-         Nehogy azt hidd megetetsz ezzel a dumával, persze beszélgetni. Nem azért jöttem, különben is mit tudsz te rólam. Miről akarsz beszélgetni?
-         Például arról, hogy mitől félsz?
A férfi megdöbbent. Ki ez a szép lány és honnan tudja, hogy ő tulajdonképpen fél?
- Én nem félek – kezdett megint kiabálni – megértetted? Senkitől és semmitől nem félek, és mindig megkapom, amit akarok! Megértetted?
- Ha nem félsz, akkor miért kiabálsz?
- Mert feldühítesz az ostobaságaiddal – csavarta hátra a lány kezét.
Zita összeszorította a fogát. Ahogy a férfi dühe engedett, úgy lazított a szorításon. A lány szembefordult vele.
-         Pedig hidd el, hogy te valami elöl menekülsz, azért vagy ilyen agresszív, azért próbálod magad kiabálással erősnek mutatni, mert valójában gyenge vagy!
A férfinak elakadt a szava a döbbenettől.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.