Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli mese

 
Mint ahogy azt télen megszokhattuk már leesett az első hó. Puha pelyhekben hullott alá a szürke fellegekből. Szép fehér takaróval vonva be a házak piros tetejét, a fák kopasz ágait, a fenyőket és az elsárgult füvet. A természet betakarózott és édes álmát aludta a hópaplan alatt.
Mókus Apó kidugta orrát az odújából azután gyorsan vissza is bújt a jó meleg vackába.
-         No Anyó – mondta feleségének – véget értek a szép napok, most egy darabig nem mehetünk ki.
-         De Apó, gondolod, hogy elég lesz a toboz és a dió, meg a mogyoró a gyerekeknek – mutatott három serdülő csemetéjükre.
-         Reméljük Anyó. Tudod, hogy amíg havasak az ágak nem mehetünk élelem után. Megcsúsznánk a síkos fákon, leesnénk és elpusztulnánk. Ekkora kockázatot egyetlen falat ennivaló sem ér meg.
-         Igazad van Apó, csak tudod Borzaska, Makkancs és Pöttömke milyen falánk.
-         Hát be kell osztanunk, amink van – sóhajtott Apó.
Borzaska, Makkancs és Pöttömke, mintha csak nevük említésére tennék, körbetáncolták Anyót.
-         Éhesek vagyunk, enni akarunk!
-         De gyerekek, talán kérünk! – utasította rendre Apó csemetéit.
-         Jó akkor kérünk, csak adjatok már ennünk – helyesbített Makkancs, aki a legfalánkabb volt hármójuk közül.
-         Aztán megyünk játszani Nyuszi Ricsiékhez – kotyogott közbe Borzaska.
-         Szó sem lehet róla – torkollta le Anyó – nem hallottad mit mondott Apó, síkosak az ágak. Nem lehet kimenni.
-         Kis se nézhetünk? – kérdezte Pöttömke, csak, hogy ő is mondjon valamit.
-         De azt lehet – mondta Apó.
Pöttömke odaállt az odú bejáratához és vágyakozva gyönyörködött a hóesésben.
Megszólította az egyik pelyhet:
-         Ti honnan jöttök? – kérdezte tőle.
-         Ó kis mókus, mi nagyon messziről jöttünk.
-         És hogyan kerültetek ide? – kíváncsiskodott tovább.
-         Elmeséljem? – kérdezte a Hópehely.
-         Igen, csak várj egy kicsit szólok a tesóimnak – azzal beszaladt az odú belsejébe, ahol Borzaska és Makkancs éppen a pociját tömte a dugi mogyoróval.
-         Gyertek gyorsan – ugrott hozzájuk – találtam egy Hópelyhet, aki elmeséli honnan jöttek.
-         Én nem megyek – mondta Makkancs – inkább eszem még egy kis mogyorót, és neked nem adok bibi – feleselt Pöttömkével.
-         Nem is kell, majd megmondalak Anyónak, hogy elcsórtad a tartalék mogyorót. Hogy ki fogsz kapni. Elnáspángolnak – és máris Borzaskához fordult: - Tesó! Ugye Te jössz? – kérlelte.
-         Én ugyan nem – válaszolta Borzaska – olyan hideg van és különben sem törődök egy árulkodóssal.
-         Tudod, hogy úgysem mondom meg igaziból, csak azért mondtam, hogy adjon egy kis mogyorót, de látod milyen irigy, azért sem ad.
-         Nem irigy, csak éhes.
-         Na gyere már, olyan érdekes lehet a Hópehely meséje.
-         Akkor se megyek. Különben sem érdekes, mert én tudom, hogy honnan jöttek.
-         Na akkor mondd meg – erősködött Pöttömke.
-         Nem mondom meg, mert árulkodni akartál.
-         De nem is árulkodtam. Mondd meg.
-         Nem mondom
-         Mert nem is tudod.
-         De igen.
-         De nem.
-         Na jó menjünk vele – vágta el a vitát Makkancs – nézzük meg azt a Hópelyhet.
Nem akarta, hogy Anyó felfigyeljen a civakodásra, mert akkor bizony kiderült volna, hogy megdézsmálta a tartalék mogyorót és akkor biztos kiporolják a bundáját.
-         Én akkor se megyek – makacskodott Borzaska.
-         Jó akkor meséld el te, honnan jönnek? Azt mondtad, tudod – engedett Makkancs.
-         Tudom is, csak most nem jut eszembe.
-         Nem is tudod – vágta rá Pöttömke.
-         De igen.
-         De nem.
-         Hagyjátok már abba – tett rendet köztük Makkancs nem minden hátsó szándék nélkül – na menjünk – terelte őket az odú bejárata felé – mutasd melyik pehely volt az – fordult Pöttömkéhez.
Pöttömke meregette ez darabig a szemét, de bizony nem tudta megkülönböztetni a pelyheket egymástól.
-         Pehely! Itt vagy? – szólongatta suttogva.
Sajnos Pehely nem tudott már válaszolni, egybeolvadt testvéreivel. Másik pehely nem akadt, aki szóba állt volna a mókusokkal. Borzaska és Makkancs hahotázni kezdtek Pöttömke zavarán.
-         Nem is beszéltél semmiféle Hópehellyel – kacagott Borzaska.
-         De beszéltem – pityeredett el Pöttömke.
-         Jól becsaptál minket – mondta Makkancs és játékosan megtaszította Pöttömkét.
A kismókus éppen az odú szélén állt, megcsúszott és alig tudott megkapaszkodni. Mukkanni sem mert, nagyon félt, hogy leesik. Most bizony megszeppent a két rossz kismókus is, szaladtak Apóhoz, hogy segítsen. Apó segített visszamászni Pöttömkének, de nem úszták meg ennyivel.
-         No halljam, mit rosszalkodtok már megint. Nem lehet a mókusnak egy perc nyugta sem tőletek? – dorgálta csemetéit.
-         Nem hitték el, hogy beszélgettem egy Hópehellyel. – suttogta Pöttömke.
-         Enyje no – mormogta Apó – pedig, ha jól viselkednétek mesélnék nektek.
-         Jók leszünk Apó – kérlelte a három kis mókus.
-         No nem bánom addig legalább nyugton maradtok.
Maga köré gyűjtötte őket, kényelmesen elhelyezkedtek és mesélni kezdett:
-         Egyszer fiatal mókus koromban nagyon kemény, hideg tél volt. Akkora hó esett, hogy még az odúnk ajtaját is majdnem teljesen betemette. Szerencsére a papám legjobb barátja volt Harkály Apó és Ő segített kiszabadítani a bejáratot. Nos ezen a télen találkoztam egy pehellyel.
-         És beszéltél is vele? – kíváncsiskodott Borzaska.
-         Persze, hogy beszéltem. Ezt akarom elmesélni.
-         És hogy hívták? – kérdezte Makkancs.
-         Úgy mint minden pelyhet. Egyszerűen csak Hópehely, de, ha állandóan közbeszóltak nem fogom elmesélni a mesét. – fenyegette meg őket Apó, így Pöttömke már meg sem mert szólalni. Boldog volt, hogy Apó védelmébe vette és bebizonyítja testvéreinek, hogy a pelyhekkel igenis lehet beszélni. Apó pedig így folytatta: - Szóval Hópehely elmesélte nekem, hogy az ő hazájában mindig tél van nem is nagyon élnek arrafelé állatok, nincsenek fák és mókusok, néhány jeges medve szokott ott vadászni, pingvinek fészkelnek a hómezőkön. Ott élnek a pelyhek békességben és mindent beborítanak. Aztán, amikor elérkezik az ideje a nap lenyújtja nekik sugarát és ők beszállnak a felhőkbe, messzi tájakra utaznak nagyon magasan és ott hullanak le a felhőkből, ahol éppen szükség van rájuk. Ők óvják a földet, a fák ágait a fagy karmaitól. Sokszor egész télen át kitartanak. Aztán amikor nálunk kitavaszodik újra felszállnak a napsugár létrán, visszaülnek a felhőkbe és meg sem állnak hazáig, ahol a következő télig pihennek majd kezdődik elölről az egész.
-         Apó ez nagyon jó mese volt – dünnyögték mindhárman álmosan. – Jó éjszakát Apó!
Azzal mindhárom kismókus elaludt. Így volt mese volt, aki nem hiszi menjen ki télen az erdőbe és kérdezze meg Mókus Apótól.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.