Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli mese

 
Mint ahogy azt télen megszokhattuk már leesett az első hó. Puha pelyhekben hullott alá a szürke fellegekből. Szép fehér takaróval vonva be a házak piros tetejét, a fák kopasz ágait, a fenyőket és az elsárgult füvet. A természet betakarózott és édes álmát aludta a hópaplan alatt.
Mókus Apó kidugta orrát az odújából azután gyorsan vissza is bújt a jó meleg vackába.
-         No Anyó – mondta feleségének – véget értek a szép napok, most egy darabig nem mehetünk ki.
-         De Apó, gondolod, hogy elég lesz a toboz és a dió, meg a mogyoró a gyerekeknek – mutatott három serdülő csemetéjükre.
-         Reméljük Anyó. Tudod, hogy amíg havasak az ágak nem mehetünk élelem után. Megcsúsznánk a síkos fákon, leesnénk és elpusztulnánk. Ekkora kockázatot egyetlen falat ennivaló sem ér meg.
-         Igazad van Apó, csak tudod Borzaska, Makkancs és Pöttömke milyen falánk.
-         Hát be kell osztanunk, amink van – sóhajtott Apó.
49425.jpg
Borzaska, Makkancs és Pöttömke, mintha csak nevük említésére tennék, körbetáncolták Anyót.
-         Éhesek vagyunk, enni akarunk!
-         De gyerekek, talán kérünk! – utasította rendre Apó csemetéit.
-         Jó akkor kérünk, csak adjatok már ennünk – helyesbített Makkancs, aki a legfalánkabb volt hármójuk közül.
-         Aztán megyünk játszani Nyuszi Ricsiékhez – kotyogott közbe Borzaska.
-         Szó sem lehet róla – torkollta le Anyó – nem hallottad mit mondott Apó, síkosak az ágak. Nem lehet kimenni.
-         Kis se nézhetünk? – kérdezte Pöttömke, csak, hogy ő is mondjon valamit.
-         De azt lehet – mondta Apó.
23661636_c26731a216a12d4fee0fd0804269ccd5_xl.jpg
Pöttömke odaállt az odú bejáratához és vágyakozva gyönyörködött a hóesésben.
Megszólította az egyik pelyhet:
-         Ti honnan jöttök? – kérdezte tőle.
-         Ó kis mókus, mi nagyon messziről jöttünk.
-         És hogyan kerültetek ide? – kíváncsiskodott tovább.
-         Elmeséljem? – kérdezte a Hópehely.
-         Igen, csak várj egy kicsit szólok a tesóimnak – azzal beszaladt az odú belsejébe, ahol Borzaska és Makkancs éppen a pociját tömte a dugi mogyoróval.
-         Gyertek gyorsan – ugrott hozzájuk – találtam egy Hópelyhet, aki elmeséli honnan jöttek.
-         Én nem megyek – mondta Makkancs – inkább eszem még egy kis mogyorót, és neked nem adok bibi – feleselt Pöttömkével.
-         Nem is kell, majd megmondalak Anyónak, hogy elcsórtad a tartalék mogyorót. Hogy ki fogsz kapni. Elnáspángolnak – és máris Borzaskához fordult: - Tesó! Ugye Te jössz? – kérlelte.
-         Én ugyan nem – válaszolta Borzaska – olyan hideg van és különben sem törődök egy árulkodóssal.
-         Tudod, hogy úgysem mondom meg igaziból, csak azért mondtam, hogy adjon egy kis mogyorót, de látod milyen irigy, azért sem ad.
-         Nem irigy, csak éhes.
-         Na gyere már, olyan érdekes lehet a Hópehely meséje.
-         Akkor se megyek. Különben sem érdekes, mert én tudom, hogy honnan jöttek.
-         Na akkor mondd meg – erősködött Pöttömke.
-         Nem mondom meg, mert árulkodni akartál.
-         De nem is árulkodtam. Mondd meg.
-         Nem mondom
-         Mert nem is tudod.
-         De igen.
-         De nem.
-         Na jó menjünk vele – vágta el a vitát Makkancs – nézzük meg azt a Hópelyhet.
Nem akarta, hogy Anyó felfigyeljen a civakodásra, mert akkor bizony kiderült volna, hogy megdézsmálta a tartalék mogyorót és akkor biztos kiporolják a bundáját.
squirrel_-sciurus_vulgaris--8.jpg
-         Én akkor se megyek – makacskodott Borzaska.
-         Jó akkor meséld el te, honnan jönnek? Azt mondtad, tudod – engedett Makkancs.
-         Tudom is, csak most nem jut eszembe.
-         Nem is tudod – vágta rá Pöttömke.
-         De igen.
-         De nem.
-         Hagyjátok már abba – tett rendet köztük Makkancs nem minden hátsó szándék nélkül – na menjünk – terelte őket az odú bejárata felé – mutasd melyik pehely volt az – fordult Pöttömkéhez.
Pöttömke meregette ez darabig a szemét, de bizony nem tudta megkülönböztetni a pelyheket egymástól.
-         Pehely! Itt vagy? – szólongatta suttogva.
------------------------------29606072.jpg
Sajnos Pehely nem tudott már válaszolni, egybeolvadt testvéreivel. Másik pehely nem akadt, aki szóba állt volna a mókusokkal. Borzaska és Makkancs hahotázni kezdtek Pöttömke zavarán.
-         Nem is beszéltél semmiféle Hópehellyel – kacagott Borzaska.
-         De beszéltem – pityeredett el Pöttömke.
-         Jól becsaptál minket – mondta Makkancs és játékosan megtaszította Pöttömkét.
mokus_az_agon_1024x768.jpg
A kismókus éppen az odú szélén állt, megcsúszott és alig tudott megkapaszkodni. Mukkanni sem mert, nagyon félt, hogy leesik. Most bizony megszeppent a két rossz kismókus is, szaladtak Apóhoz, hogy segítsen. Apó segített visszamászni Pöttömkének, de nem úszták meg ennyivel.
-         No halljam, mit rosszalkodtok már megint. Nem lehet a mókusnak egy perc nyugta sem tőletek? – dorgálta csemetéit.
-         Nem hitték el, hogy beszélgettem egy Hópehellyel. – suttogta Pöttömke.
-         Enyje no – mormogta Apó – pedig, ha jól viselkednétek mesélnék nektek.
-         Jók leszünk Apó – kérlelte a három kis mókus.
-         No nem bánom addig legalább nyugton maradtok.
Maga köré gyűjtötte őket, kényelmesen elhelyezkedtek és mesélni kezdett:
-         Egyszer fiatal mókus koromban nagyon kemény, hideg tél volt. Akkora hó esett, hogy még az odúnk ajtaját is majdnem teljesen betemette. Szerencsére a papám legjobb barátja volt Harkály Apó és Ő segített kiszabadítani a bejáratot. Nos ezen a télen találkoztam egy pehellyel.
-         És beszéltél is vele? – kíváncsiskodott Borzaska.
-         Persze, hogy beszéltem. Ezt akarom elmesélni.
-         És hogy hívták? – kérdezte Makkancs.
hopehely-e1451710709550.jpg
-         Úgy mint minden pelyhet. Egyszerűen csak Hópehely, de, ha állandóan közbeszóltak nem fogom elmesélni a mesét. – fenyegette meg őket Apó, így Pöttömke már meg sem mert szólalni. Boldog volt, hogy Apó védelmébe vette és bebizonyítja testvéreinek, hogy a pelyhekkel igenis lehet beszélni. Apó pedig így folytatta: - Szóval Hópehely elmesélte nekem, hogy az ő hazájában mindig tél van nem is nagyon élnek arrafelé állatok, nincsenek fák és mókusok, néhány jeges medve szokott ott vadászni, pingvinek fészkelnek a hómezőkön. Ott élnek a pelyhek békességben és mindent beborítanak. Aztán, amikor elérkezik az ideje a nap lenyújtja nekik sugarát és ők beszállnak a felhőkbe, messzi tájakra utaznak nagyon magasan és ott hullanak le a felhőkből, ahol éppen szükség van rájuk. Ők óvják a földet, a fák ágait a fagy karmaitól. Sokszor egész télen át kitartanak. Aztán amikor nálunk kitavaszodik újra felszállnak a napsugár létrán, visszaülnek a felhőkbe és meg sem állnak hazáig, ahol a következő télig pihennek majd kezdődik elölről az egész.
-         Apó ez nagyon jó mese volt – dünnyögték mindhárman álmosan. – Jó éjszakát Apó!
Azzal mindhárom kismókus elaludt. Így volt mese volt, aki nem hiszi menjen ki télen az erdőbe és kérdezze meg Mókus Apótól.
ice-winter-macro-snowflake-720p-wallpaper.jpg