Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csillag-mesék

 

Kiscsillag

 

Hideg téli éjszaka volt. Az ég fekete bársonypalástján aranyfényű csillagok ragyogtak.

Sokan voltak, bizony, nagyon sokan. Az ég egy eldugott szegletében éldegélt egy picinyke csillag. A Földről alig lehetett észrevenni, pedig ugyancsak igyekezett, hogy meglássák különleges fényét az emberek. De a Földön olyan idők jártak, amikor az emberek életét egy doboz határozta meg. Ez szólt éjjel-nappal, nemcsak hangokat közvetített, hanem képeket is, elvarázsolva, megbűvölve az emberiséget. Hol voltak már a réges-régi csendes téli éjszakák, amikor nagyapó reszelős hangján, vagy nagyanyó lágy hangján meséket hallgattak a gyerekek. A kandallóban fényes, meleg tűz pattogott illusztrálva a mesét, mert a leghangosabban midig akkor reccsent az égő fahasáb, amikor épp levágták a sárkány fejét, vagy az elvarázsolt királykisasszony végre visszaváltozhatott. Ma már a kandallók is elektromos fénnyel világítottak.

Kiscsillag még emlékezett a régi korokra, s bizony szomorúan nézte a Föld rohanó világát.

- Neked meg mi bajod? – kérdezte a szomszédjában élő kicsit kékes fényű csillag, akit épp fénye miatt Kékikének hívtak.

- Semmi. Semmi – válaszolta szomorúan Kiscsillag – csak elgondolkodtam.

- És min gondolkodtál? – faggatta tovább Kékike.

- Csak azon, hogy milyen sok szép mesét hallhattunk régen, amikor még az a doboz nem volt az emberek életében. Mennyi szeretet, és mennyi boldogság ragyogott akkor a Földön.

- Ugyan, már mit törődsz vele? Az emberek már csak ilyenek, nem szoktad még meg? Örüljünk, ha néha felemelik a tekintetüket és vetnek ránk egy-két pillantást. Máskülönben elbizakodottságuk határtalan.

- De hogy mondhatsz ilyet? Mikor manapság az emberek hatalmas távcsövekkel próbálják kifürkészni a titkainkat. Sokkal többet tudnak rólunk, mint hajdanán. Csak egy dologról feledkeznek meg.

- És mi az, az egy dolog? – kérdezte gúnyosan a kékcsillag.

- Egyetlen mondat csupán a természet örök törvénye. Amint fent, úgy lent. A világegyetem titkai korántsem olyan bonyolultak, mint ahogy azt az emberek odalenn hiszik.

 

 

- Ne beszélj butaságokat. Az emberek sohasem fogják a titkainkat érteni. És te is nagyon jól tudod, hogy miért – ágált tovább Kékike.

- Igen, tudom, éppen ezért vagyok szomorú. Nézd! – mutatott Kiscsillag a Föld egy pontjára – mennyi földi csillag.

- Ugyan már, földi csillagok nincsenek, az csak egy tüzijáték. Még sosem láttál ilyet? Az emberek találták ki, ünnepekkor szokták használni. Biztos most is valamit ünnepelnek.

- Milyen szép színesek. Megnézem közelebbről.

Azzal faképnél hagyta Kékikét, és közelebb merészkedett a szép színes csillagokhoz.

- Hahó! Szervusztok csillag-testvérek. – üdvözölte őket.

Ám azok nem válaszoltak, igaz, hogy csak egyetlen-egy percig voltak láthatóak, aztán belevesztek a sötétségbe.

- Nahát – csóválta a fejét Kiscsillag – milyen udvariatlanok ezek – állapította meg magában, de már másra figyelt.

Egy hatalmas ház parányi ablakára. Az ablakból valaki éppen őt nézte…

869fa34f48e2bf98e97be477a486e7ae.jpg